2019. aug 15.

MOBILMÁNIA

írta: szucsalfi
MOBILMÁNIA

Nézz meg két felvételt a “Vikidál 70 / Zeffer 60 / Mobilmánia 10” nagy koncertről 

Elindult a régen várt telt házas Aréna koncert felvételének előrendelése!

2019. szeptember 13-án megjelenik a MOBILMÁNIA régen várt “Vikidál 70 / Zeffer 60 / Mobilmánia 10” kiadványa a Hammer Records gondozásában, ami a 2018. januári, Papp László Budapest Sportarénában zajlott telt házas tripla jubileumi óriáskoncert teljes felvételét tartalmazza.

A koncert első felvonásában teljes életműkoncertet adott Vikidál Gyula, melyen elhangzottak több, mint 50 éves pályafutása alatt született, általa ismertté vált rockoperák, musicalek, illetve több, a nevéhez fűződő, országosan ismert zenekarok dalai.
Az este második felében pedig Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legjobb dalait élvezhette a közönség eredeti tagokkal és vendégekkel, aminek keretében a Fonogram-díjas Mobilmánia nagy koncertje zárta az estét, szintén több vendéggel és szimfonikus nagy zenekarral kiegészülve. 
 
A kiadó honlapján két előzetes videó már elérhető a kiadványról, egy a Mobilmánia, egy pedig a Vikidál 70 részből, ezek tekinthetők meg most itt, a blogomon. 
 
Mobilmánia: Honfoglalás I. – Őshaza (Hivatalos felvétel a Vikidál 70 - Zeffer 60 Aréna koncertről)
 
Vikidál Gyula: Föld és ég gyermekei 
                                    (Hivatalos felvétel a Vikidál 70 - Zeffer 60 Aréna koncertről)
 


A koncert teljes anyaga egy 5 korongos digipak box szettben (3CD, 2 DVD) és a legjobb pillanatokat tartalmazó dupla vinyl LP-n lát napvilágot. Mindkét kiadvány limitált példányszámban készül és ebben a formában csak egyszer kerül gyártásra, érdemes időben lecsapni rá. Az LP-kből 500 darab sorszámozott példány közül választhatod ki a TE kedvenc számodat!

Mobilmánia: Vikidál 70 - Zeffer 60 - Mobilmánia 10 RENDELÉS:
mobilmania.band/

A megjelenés napján a zenekar Budapesten, a Liquid Rock-ban dedikálást tart és találkozik a rajongókkal 17 órától.
Dedikálás, közönségtalálkozó a megjelenés napján:
2019 szeptember 13. Budapest - Liquid Rock (Rákóczi út 10, 1072)
www.facebook.com/events/620991378389751/

A koncert előadói:
Vikidál Gyula - ének
Zeffer András - ének, billentyűs hangszerek, hammond orgona
Kékesi László - ének, basszusgitár
Donászy Tibor - dob
Gamsz Árpád - ének, akusztikus gitár, gitár
Nusser Ernő - gitár
Kispál Balázs - gitár


Vendégek, közreműködők:
Závodi János - gitár
Lukács Peta - gitár
Nagy Anikó színművésznő
Zöld Csaba színművész
Homonyik Sándor énekes
Szabó “Morci” László
Jankai Béla - billentyűk
Jankai Sebastian - basszusgitár
Jankai Valentin - dob
Czifra Miklós - gitár
Kósa Zsolt - vokál
Toldi Tamás - vokál


Következő 2019-es Mobilmánia koncertdátumok:
Augusztus 17 - Route 51 Sörkert, Dunavarsány (Vikidál Gyulával)
Augusztus 18 - Maglód. Augusztus 19 - Hódmezővásárhely
Augusztus 20 - Dunaújváros, Szalki Sziget
Szeptember 7 - Aranykút Fesztivál, Budapest (Vikidál Gyulával)
Szeptember 14 - Boldogkőváralja (Vikidál Gyulával)
Október 4 - Villány (Vikidál Gyulával)
Október 12 - Érd, Aréna


Mobilmánia Facebook:
www.facebook.com/mobilmaniaofficial/

Hammer Records Facebook:
www.facebook.com/HammerMusicHungary/
Elindult egy új magyar közösségi háló. Nagyon jónak tűnik. Átlátható, könnyen kezelhető. Ajánlom mindenkinek. Én már beléptem. Nincs tiltás a feltett anyagokért. A neve: 
                                                                         szisz.eu

 

Szólj hozzá

Vikidál Gyula Mobilmánia