2019. aug 09.

50 éves a P. Mobil

írta: szucsalfi
50 éves a P. Mobil

                Különleges P. Mobil lemez az ötvenedik jubileumra - Megjelent az És?!
Augusztus 10-én, a Barba Negra Track színpadán ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját az örökmozgó, a munkások, a parasztok, Szűcs Alfréd és az értelmiségiek kedvenc zenekara, az egyetlen, a P. Mobil! Ennek apropóján a csapat egy különleges nagylemezzel jelentkezett, hogy felkerüljön a pont az i-re!
A 2017-es Csoda történt! című legutóbbi nagylemez folytatása ugyan még várat magára, ám a koncerteken közönség kedvencé lett feldolgozások, mint az Ismerős Arcok 'Nélküled' című dalának lendületes, jellemzően Mobilos verziója, a 'Csitári hegyek alatt', vagy az 'A zöld, a bíbor és a fekete' olyannyira fontos és szerves része lett a koncerteknek, hogy ezekből és még néhány zenekari kedvencből összeállt az "És?!" anyaga.
 
Mivel a zenekar még nem csinált korábban feldolgozáslemezt, így adta magát a koncepció, hogy a zenekar öt évtizedének "aláfestő zenéjét" formálják saját képükre és csináljanak belőle egy különleges P. Mobil lemezt! A küldetés olyannyira jól sikerült, hogy talán még azoknak is tetszeni fog, akik egyébként nem is kedvelik a P. Mobilt! Nem hiszitek? Járjatok utána!
 
                 Meglepetés, a teljes albumot meg tudjátok hallgatni. Grund Records kiadvány:

 


Én ott voltam!!! Íme a szakmai belépőm a Fradi pályára a nagy nagy P. Mobil koncertre


Egy híres fotó a Vértes Gyuritól. A Csepeli Papírgyár főbejárata előtt készült. (Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a Papírgyárban)


Az első kislemezük borítója


P. Mobil koncert egy csütörtöki napon a Lőrinci Ifjúsági Parkban. Előttük a Spirál lépett fel.


Lóránt akcióban. Lengyel pirinyó fotója

Szólj hozzá

P. Mobil együttes