2017. okt 27.

Auróra (Hungarian Punk-Rock Band)

írta: szucsalfi
Auróra (Hungarian Punk-Rock Band)

                         Előre kurvák, gengszterek - Koncert a Fekete Lyukban. 

     Az Aurórát nagyon régóta ismerem. Valamikor a távoli múltban, még az is lehet, hogy egy másik idő síkon egyszer felhívott a Gerbovits Tamás. Akkor ő volt az Auróra menedzsere (Vajon mi van vele?). Az ottani főiskolai, -vagy egyetemi klubban szeretett volna összehozni egy Feró köztalálkozót. Aztán még ugyanerre a napra beszervezett egy esti programot is, szintén köztalálkozót egy kocsmába, vagy egy klubba. Nem tudok pontosan mindenre emlékezni. Ott találkoztam először az Aurórával. Ez Győrben volt. Kaptunk tőlük kazettát, CD-t. A Ferónak annyira tetszett a zene, hogy a Garázsban talán Aurórát játszott a legtöbbet. Aztán segítette őket, hogy fesztiválokon is fel tudjanak lépni.

     Az Auróra pesti törzshelye a Fekete Lyuk volt. A Nagy Gyula (A Fekete Lyuk vezetője) is teljes intenzitással segítette őket. Sőt, kiadta a Németországban vagy Ausztriában megjelenő kislemezüket is. A Gyulának nagyon jó érzéke volt a zenekarok irányába, hamar felismerte, hogy melyik zenekar fog maradandót alkotni és melyik nem. Ha itt leírnám, hogy hány zenekart segített a zenei pályán elindulni, akkor ez a cikk most arról a sok-sok bandáról szólna. De majd egyszer....

    A csoporttal a mi barátkozásunk is folytatódott a Fekete Lyukban.  Igen sokat megfordultak az irodánkban, néha a második otthonuk lett.

     1989-ben kiadták a 'Viszlát Iván' című lemezüket. Akkor már érezhető volt, hogy a régi Magyarországnak vége és új elitek veszik át a hatalmat a nyugat hathatós támogatásával. Egyszer kinn jártunk Ausztriában. A közeli kisvárosokban portyáztunk. Azt hiszem, hogy a Lugossy Lacinak kerestünk valami alkatrészt. Betévedtünk egy Polczer Gábor nevű kinn élő magyar úr boltjába. Szó szót követett, kiderült hogy ő is Ricsés. Volt hallelúja,... meg volt döbbenve, hogy az ő boltjában találkozhatott a Beatrice zenészeivel. Sokszor és sokat beszélgettünk és felvetődött, hogy kéne csinálni a határ mellett egy koncertet és azt ő megszponzorálná, magyarul vissza nem térítendő hitelt adna rá. Végül is így került sor arra a fesztiválra, ott az osztrák határ mellett. Bizony, ha valaki nem emlékezne rá, akkor mondom: a Beatrice  az osztrák határ mellett egy vasfüggönyt bontó bulit tartott. Melynek neve találkozott az Auróra dalával. Viszlát Iván. Természetesen az Auróra is fellépett, meg osztrák banda és még néhány magyar.

     No, de mást nem írok, hisz az Auróráról is igen sok fotó van még a tarsolyban, a varázsdobozt visszazárom, hisz minden sztorit nem engedhetek ki belőle, mert kellenek azok a következő Auróra fotók posztolásánál. Milyen dolog lenne, hogy úgy raknám fel a fotókat, hogy semmi dumát nem írok mellé. Olyan lenne, mintha egy lemezt feltennék a lemezjátszóra, de a hangot kikapcsolnám.

      A fotók két időpontban készültek. Az egyik részük a Fekete Lyukban. A másik részük a Lyuk felett lévő nagy koncert teremben. Volt egy elő zenekaruk is, de nem ismerem fel őket.

      Kedves Auróra rajongók és az én blogomat kedvelők.: Jó fotó letöltést kívánok néktek. És szeressétek ne csak Ódor Emíliát, hanem az Aurórát is.

aurora001-1.jpg

aurora002-1.jpg

aurora003-1.jpg

aurora004-1.jpg

aurora005-1.jpg

aurora006-1.jpg

aurora008-1.jpg

aurora009-1.jpg

aurora010-1.jpg

aurora011-1.jpg

Ide egy dal is dukál. Auróra: Előre kurvák, gengszterek:

Szólj hozzá

Auróra Gerbovits Tamás