2017. okt 20.

Sex Action a Fekete Lyukban

írta: szucsalfi
Sex Action a Fekete Lyukban

                                                Lyukra vágás

      1989-ben néhány őrült fazon összeállt, hogy ők bizony egy szokatlan nevű rock bandát alakítanak. És úgy is lett. Elindult a Sex Action. Nem ismeretlen fazonok alakították, hisz előtte  más zenekarokban mindegyikük játszott már. Kicsit szakadtak voltak, de volt bennük valami dögösség. Ez volt a charme-juk. Az alakulásuk előtt Szendrey Zsolt a Love énekese volt. Mátyás Attila az F.O. System gitárosa volt (nagyon népszerűek voltak), Zana Zolit sem kell bemutatni, a Dance-ben verte a dobokat. Somylai Miklós pedig a Kézi Chopen-ban basszerozott. Azt hiszem a Kézi Chopin Legát Tibi bandája volt. Stílusuk talán a dirty rock-hoz közelített, de annál azért keményebb volt.

      Szóval még akár majdnem-szuper groupnak is minősíthetnénk őket. A Fekete Lyuk volt a közös törzshelyünk. Naponta találkoztunk. Nekünk ott volt az irodánk, nekik meg a menedzserük, Nagy Gyula, aki a Fekete Lyuk bossza volt. Így aztán majdnem együtt éltünk. Mi szinte éjjel nappal működtettük az irodánkat, hisz stúdiónk is volt. Sok zenekarnak készült ott felvétel Nagy Feró és Füxi vezényletével. No meg egy idő után a Garázs műsor is ott lett felvéve. Így aztán volt lehetőségük, hogy egész nap ott csücsüljenek az irodánkban, vagy a Lyuk büféjében. Persze próbáltak is. A sikert nem adják, adták ingyen. Első fellépésük 1990 - körül volt a Fekete Lyukba. És egyből telt házzal startoltak. Irtó jó fazonok voltak. Kicsit szakadtak, kicsit punkok, kicsit heavys-ek. Csipetnyi mindenből volt bennük és ezt tetézte pikáns szövegű zenéjük vad, nyers különlegessége. A műsoraikban felléptettek alul öltözött lányokat, akik kéjelegve ingerelték a közönséget és a zenekart. Igazi rock  and roll volt. Ahogy a Feró mondaná: yeaaaaaah. Igen hamar népszerűvé váltak. A közönség falta őket.

      Amit tudtunk, mi is segítettünk nekik, sikereikben egy csipetnyi talán a mi segítségünkből is van, de nyilván az igazi népszerűséget maguknak és Nagy Gyulának köszönhetik. Sex Action néven talán 5  albumot adtak ki. Azután Actionra változtatták a nevüket. Iszonyat tűz volt bennük, szinte égetett. Azt hiszem ez lejön a fotókról is. Élvezzétek, mentsétek

sex_action_lyuk_1990001.jpg

sex_action_lyuk_1990003.jpg

sex_action_lyuk_1990004.jpg

sex_action_lyuk_1990007.jpg

sex_action_lyuk_1990008.jpg

sex_action_lyuk_1990013.jpg

sex_action_lyuk_1990016.jpg

sex_action_lyuk_1990018.jpg

sex_action_lyuk_1990020.jpg

Szólj hozzá

Sex Action Nagy Feró Nagy Gyula Füxi Füchsel Tibor Fekete Lyuk Szendrey Zsolt Mátyás Attila Zana Zoltán Somlyai Miklós