Yeah-yeah-zzünk!!!

     Amióta blogolásra adtam a fejemet, csak kedvenceim egy részéről osztottam meg fotókat. Itt az idő hogy folytassam. Jöjjön a Beatrice, jöjjön Nagy Feró.

    Sokan tudjátok, talán emlékeztek rá, hogy a Kádár kor utolsó éveiben a Magyar Rádió elindított egy fiataloknak, azon belül csöveseket, kábszereseket, marginális vonalon élő fiatalokat segítő rock műsort, a GARÁZST, a műsorvezetést eredetileg Hobónak szánták, de végül a  Nagy Ferót kérték fel, a szerkesztője pedig Kőszegi Gábor lett. A felvételek a Bródy Sándor 5-7-ben, a rádió stúdiójában készültek.

     A Garázs pillanatokon belül a legnépszerűbb műsorrá vált. Emiatt aztán iszonyatos sok rádiós- és egyéb irigye lett, a műsort próbálták fúrogatni, átvenni tőlünk, de nem jött össze. A fontosságára sok helyen felfigyeltek és mindenképp a folytatás mellett döntöttek. Különösen védte és kiállt a műsorért Szepesi György, akihez a Garázs műsor is tartozott. Amikor egyszer hívásra mentünk be hozzá, szó szerint izzadtam, hisz ő egy legenda volt.

    És megindult az áradata annak is, hogy a Ferót elkezdték mindenhová közönségtalálkozókra hívni. A beérkező leveleket én kezeltem. Néhány meg van még belőle. Majd egyszer azt is felrakom. Higgyétek el, a naptáram tele volt közönségtalálkozók időpontjával. A Ferónak hihetetlen terhet róttam ezzel a vállára. Ráadásul a legtöbb hely azt szerette volna, hogy ingyen legyen a közönségtalálkozó. Aztán kénytelenek voltunk szelektálni. Ha úgy gondoltuk, hogy tartalmilag a meghívás van olyan fontos, hogy ingyen is lemenjünk, akkor megettük,  a többi felkérésért elkértük a szállítást és a gázsit.

A Feró Időnként holt fáradt volt. Emiatt bulikat is mondtam le, de olyan is volt, hogy egyszerűen nem indultunk el, és utólag sajnálkoztam. Néha ezeket harag is övezte. Az Abella Miklóssal egyszer egy ilyen dolog miatt vesztem össze, bejött a Molnár utcai irodánkba és üvöltözött, hogy mit képzelek én és úgy el küldött a jó kúrva anyámba, hogy csak pislogtam. Nehéz volt a menedzserek élete. Végül is igaza volt, emiatt türtőztettem magam. És persze kibékültünk. És mindig jó volt a kapcsolatunk. No szóval jártuk az országot, csináltam én is a fotókat, sok esetben fotósok is jöttek velünk.  

    Úgy érzem, hogy a Feró derekasan teljesített, a legtöbb magyar nyári ifjúsági táborban voltunk, de a művelődési házak zömében is. Az egyik legemlékezetesebb tábori élmény a pécsi drogtábor volt. Ott két éjszakát lenn is aludtunk. Érdekességként említem, hogy a nyári táborok zömében hátrányos helyzetű- és szegény családból származó gyerekeket üdültettek. Ezek ingyenes táborok voltak, a költségeit a Kádár kormány állta. Ezek az átkozottak lakótelepek építésére és ilyen ostoba, fölösleges dolgokra költötték az állam pénzét és nem stadionokra.

    Ezek az utak időnként elnyúltak és késő este indultunk vissza Budapestre. A Feró időnként olyan hulla volt, hogy  az út széli parkolókban meg  kellett állnunk pihenni. Sajnos nekem meg nem volt jogsim. Azt hiszem, hogy így utólag sok ember nevében leírhatom, hogy nagy-nagy köszönet jár neki ezekért a dolgaiért.

     Régebben az ifjúsági táboros portyáinkról tettem fel a Facebookra néhány fotót, de annyi van belőlük mint a nyű, soha nem érek a végére.

     Úgy rémlik, hogy a fotók a Sarkad és Gyula mellett lévő Dánfoki Ifjúsági-és Úttörő táborban készültek. Békés megyeiek figyelem. Gyerünk, ... gyerünk megnézni a fotókat. Ha valaki magára ismer, talán örülni fog. Az áldott, boldog fiatalságuk egy ékszere ez. Jó kis emlékek. Kezdjétek a fotók lementését, ingyen van.

Kívánom hogy a fotók célhoz érjenek.

Jöjjön a kötelező protokoll, egy dal a Nagy Feró és a Beatrice-től: A 2000. év felé.